A jobboldaliság világnézet, amelyben nincs helye a liberalizmus semmilyen megnyilvánulásának, vagyis az eszme „önmagunkhoz való igazításának”, szelektálásnak.
Olyan világnézet, amely válaszokat ad az egyén és a közösség életében felmerülő kérdésekre, érintsék azok akár a kultúra, a politika, a gazdaság, vagy a szexualitás területét.
Az utóbbi években hozzászokhattunk az olyan mondatokhoz, mint például:„Jobboldali előretörés tapasztalható hazánkban”. De valóban így van-e ez?
Válság van. Az élet, a lét minden szféráját sújtja.
Gazdasági, politikai, erkölcsi, szellemi válság, ezeket a látszólag elkülönülő területeket érintő válságok egy közös eredő felé mutatnak. Mert valójában nem a létezés különböző szférái vannak válságban, hanem a léttel való szellemi kapcsolatunk, a lét értelméről való tudásunk, tehát ez a közös eredő a válság oka és kiindulópontja a Metafizikai Rendtől való elszakadás.
Ennek az elszakadásnak végső fázisa a modernizmus, a totális hagyomány és szellemellenesség és deszakralizáció kora.
Az egzisztencializmus tanítása szerint az ember a kozmosz magányos lénye, amely az evolúció végtermékeként bele van vetve a rideg valóságba egy valódi cél nélküli, értelmetlen életbe.
Az egzisztencializmus az elszakadásnak filozófiai síkon való „megnyilatkozása”, de ez a „filozófia” átszövi a modern emberi élet minden szféráját.
Julius Evola az egyik legnívósabb jobboldali gondolkodó a XX. században, de a világtörténelemben is.
A jobboldaliság, mint ideológia a XIX. század óta „fogalmazza meg” magát a modern, baloldali ideológiákra reagálva.
A jobb és a baloldal küzdelméből (egyelőre) a baloldal került ki győztesen. A nyugati civilizáció szellemi életét „anti Európa” eszméi uralják a sajtó, a média, a felsőoktatás, a kultúra területén egyaránt, ezért van az, hogy Sartre vagy Camus nevét ismerik, Evoláét, Guenonét vagy Schuonét alig. Vannak gondolkodók, akiket megpróbálnak integrálni, követőiket”ideológiai
Ha „végigtekintünk” a jobboldalon (ezúttal a jobboldal alatt gyűjtőfogalmat értünk, a szélsőjobboldaltól a nemzeti radikálisokig), akkor egy „szép színes” ideológiai kavalkád tárul a szemünk elé.
Helyet kap benne az „ortodox” és a „reform” hungarizmus, a Szent Korona tan, a szerves kultúra „szkíta-kereszténység”, és a „táltosok ezoterikus” ősmagyar egyháza is.
Ennek a kavalkádnak a kiinduló oka, megszülője a jobboldalon belül uralkodó ideológiai zavar. A kommunizmus demokráciává reformálása után a közvetlen cenzúra megszűnésével, minden önjelölt (amatőr) kutató kontroll nélkül tárhatja a világ elé kutatási eredményeit, vagy fantazmagóriáit.
A szociológia a mai kor nemzetiszocialistáinak reprezentánsait a Skinhead mozgalom tagjait deviánsként határozza meg.
A szociológia Skinhead fogalma a következő: rendezetlen családi háttérrel rendelkező, deviáns magatartásmintákat magára öltő, frusztrációt agresszióban és gyűlöletben megélő, kallódó fiatal.
Persze vannak ilyenek is, de a demokrácia korifeusai számára nem ezen tényezők miatt fontos deviánsként meghatározni ezen eszme híveit.